MANDALA szépségszalon

A kozmetika története olyan régi, mint az emberiség története. A test, de különösképpen a bőr ápolása, az arc szépítése és a haj fényének fokozása már ősidők óta foglalkoztatja az embereket.

Az Ebers-féle papirusztekercsek, amelyeket i. e. Kb. 1500 évvel írtak, bizonyítják, hogy az ókorban Egyiptom volt a kozmetika bölcsője. A kozmetikai szerek használata először itt honosodott meg, a kasztok megkülönböztetésére használták ünnepélyes alkalmakkor. Az előkelő egyiptomi nő illatos olajjal kente haját, fehér és piros festékkel kendőzte arcát. Pirosította az ajkát, kezén és lábán a körmöket pirosra festette, vagy aranyozta. Szempilláját, szemhéját feketítette, hogy szemhasadéka nagyobbnak lássák, és hódítóbb legyen. Egy fapálcikát először rózsavízbe mártottak, majd fekete porba, és az így ráragadt festéket a pillaszőrre, majd a szemöldökre kenték.

Az egyiptomi orvosok szakértelmét tükrözi az akkori szépségápoló szerek összetétele. Ma is őszinte bámulattal tekinthetünk kutatómunkájukra. Az egyik legrégibb szépségápolási útmutató Kleopátra idejéből származik, s megtalálhatók benne a nagy hírű uralkodónő szépségápolási receptjei.

Több ezer éves dokumentumok, kiásott kő domborművek arról is vallanak, hogyan tüntették el az öregedés jeleit, és mit használtak az őszülő haj leplezésére, a ráncok kisimítására, sőt a fogak és a száj ápolásához is. A mai modern kozmetikában nem egy olyan szerrel találkozunk, amelyet már 3000-4000 évvel ezelőtt is használtak.

A legelterjedtebb kozmetikai szerek a kenőcsök és főleg a sminkek voltak. Az utóbbiakat már rúd alakban is készítették oly módon, hogy a festékkel összekevert meleg zsiradékot kivájt nővényi szárakba öntötték, aztán a megfagyott sminkrudakról lefejtették. Ezek készítéséhez ólomkarbonátot és cinóbert, állati csontok és szaru elszenesítéséből nyert szenet használtak. A csergubacsot vassal és a hennát indigólevéllel keverve készítették hajfestéknek. A körömfestéket hennából nyerték, amit a kasztok szerint kék, zöld, arany és ezüstszínekbe használtak.

A kellemetlen szájszag eltávolítására, illetve főleg annak elfedésére mirhát és borókabogyót rágtak.

Egyiptomból a kozmetikai szerek a föníciai főképp a zsidó kereskedők közvetítésével eljutottak a görögökhöz, akik a kozmetikát még jobban tökéletesítették, és úgy adták tovább a rómaiaknak, akik szintén továbbfejlesztették a szerek hatékonyságát.

A görögök és rómaiak szerei szinte tökéletesen megegyeznek egymással, hiszen görög orvosok tanultak Rómában, és római orvosok az athéni iskolákat látogatták.

Néró felesége, Poppea volt a feltalálója a még napjainkban is használatos epertejnek és a már divatjamúlt szamártej fürdőnek, mely lággyá és bársonyossá tette bőrét. A róla szóló monda azt tartja, hogy amikor útra kelt, egész szamárkanca csorda követte, hogy szépítő fürdőit ne keljen abbahagynia.

A kozmetika fejlődésével együtt járt a termelés, valamint a kereskedelem és szállítás problémája. A rómaiak az ibolyát Kyrénéből, a nárdust (pázsitfűféleség) Asszíriából, a hennát Egyiptomból hozatták. Így érthető, hogy pár ezer évvel ezelőtt a piperézéshez olykor fejedelmi vagyon kellett. Hajfestéshez már az ólomacetát, a csersavas vas, a gránátalmafa-kéreg, a tőzeg és a dióhéj főzetét használták.

Hajszőkítésre borkő, timsó, ecetélesztő, tisztított hamulúg vált általánossá. Ezek oldatával benedvesítették a hajat, majd 3-4 óráig napoztatták. A kamillából vagy a rebarbarából készült főzetek ugyanezt a célt szolgálták. Hogy a hajfestés e korban mennyire divat volt, bizonyítják Propertius- a híres római elégiaköltő- írásai is, amelyekben már olyan nőkről beszél, akik a hajukat kékre festették.

A hajhullás okozta kopaszság leleplezésére eleinte a fejbőrt, festették a haj színére, később parókákat készítettek. A haj púderozása és a szőrtelenítés szintén ismert és elterjedt szokás volt. Rhusmaval (a törökök és némely ortodox zsidók által használt szőrtelenítő) és gyantás tapaszokkal szőrtelenítettek.

A kozmetikai kenőcsök készítésére marha- és birkafaggyút, szezám-, ricinus-, és mandulaolajt használtak, amelyekhez később még a medvezsír és a birkák gyapjának mosásánál nyert athéni „ösipus”, a nyers lanolin őse járult.

A sminkek előállításának anyagai: mínium, cinóber, kármin, szaflor, korom, égetett elefántcsont, égetett hangyatojás, szépia és égetett datolya-magvak.

Nagyon rút dolognak tartották, ha a nő foga sárga és szája illata kellemetlen volt. A szájápolás már valamivel racionálisabb volt, mint az egyiptomiaknál. Illatosításra már illóolajjal ízesített szájpilulákat készítettek, amelyeknek tudvalevőleg fertőtlenítő hatásuk is volt. A görögök és rómaiak már ismerték a fogkefét is, és fogaik tisztításához horzskövet, krétát és a mai fogpor alapanyagát, a mészport használták.

Ismertek voltak már az i. e. második században a műfogak, melyeket ébenfából, elefántcsontból vagy aranyból készítettek.

Galenus- az ókor egyik legnagyobb orvosa- már tudományosan vizsgálta a kozmetikumokat, bőrgyógyászati hatásait. Ő maga is előállított méhviaszból, mandulatejből és rózsavízből kozmetikai termékeket. Ezeket ma is „Galenus viaszának” nevezik. Itt kell megemlíteni Egyiptom és Róma korai, de magas szintű testkultúráját és tisztálkodási kultuszát, amelyről a templomok domborművei, a halottak könyvei, a királyi sírok falfestményei és a múmiák mellé helyezett emlékek tanúskodnak. Róma fürdőire és a testkultúrát kifejlesztő olimpiai sportversenyekre máig is szívesen emlékszik az emberiség.

A kozmetikai túlzások, visszaélések szintén jellemzői a kornak. Ezeknek igyekezett gátat vetni Szolón törvénye és Liciniul Crassus konzul rendelkezése, amely eltiltotta az illatszerek behozatalát a provinciákból. Utánuk még hosszú századokon át korlátozták a nőket szépítkezésükben.

A bizánci császárságban tovább fejlődött a szépségápolás. A kor divatja a lárvaszerű arcfestés. Szépen virágzott a fürdőkultusz, de inkább csak az előkelők és gazdagok életmódjához tartozott, bár voltak ingyenes népfürdők is. Ezzel szemben egyes vallási előírások minden hivőt tisztálkodási szabályok betartására köteleztek. Ezek a rendelkezések a mai kor egészségügyi szemlélete szerint is helytállóak, és sokoldalúságuk meglepő.

Híres volt Theodora bizánci császárnő szépsége, amelyet így írtak le: kékes hajának fényét aranyló por tette csillogóbbá, szempilláit festék árnyékolta, lábujjkörmei rózsaszínre voltak festve.

A zsidó nép is jól ismerte az arc- és testápolás eszközeit és használatát. Ezeket megemlíti a Biblia és a Talmud is. Voltak balzsamligeteik, mirhahegyeik. Ismerték a rózsaolajat, levendulát, ricinust, gránátalmát, gubacsot, stb.

A Szentírásban leírtak szerint a női szépség igen sok eseménynek volt okozója. Ábrahám szépségéért vette feleségül Sárát, Izsák Rebekát. Dávid a szép Abigail férjének, a gonosz Nabalnak életét a gyönyörű asszony kedvéért mentette meg. Bethsabe pedig megözvegyülvén, szépségével emelkedett királynői rangra.

Az ókor többi népének kozmetikai felkészültségéről kevés tudomásunk van. Az indiaiak és a kínaiak elszigetelten éltek, és ismereteiket féltékenyen őrizték. A perzsák, a föníciaiak és a karthágóiak csak, mint közvetítő kereskedők szerepeltek, bár a karthágóiak mind nagyon ügyes és vakmerő hamisítók szereztek maguknak hírnevet.

A perzsák táncosnői műkontyot, hamis copfot viseltek, arcukat mesterséges anyajeggyel díszítették. A férfiak szakállukat hennával vörösre, míg egyes kiválasztott kasztok férfiai feketére festették.

Mezopotámiában az Eufrátesz és a Tigris termékeny folyamközében élő és a kultúra magas fokán álló ókori asszírok és babilóniaiak is használtak arc- és testápolásukhoz különböző szereket. Ezt igazolják az Eufrátesz mély iszapjában talált kenőcsös tégelyek és festett arany álarcok. A fog és szájápolás ősi hagyományait igazolják az etruszk ásatásoknál talált fogpótlások, amelyek keményfából vagy csontból készültek. Találtak olyanokat is, amelyek nagyjából megfelelnek a mai „híd”-nak és „protézis”-nek.

A római birodalom összeomlása után minden fonal megszakadt, és csak a korai középkorban, az igen magas műveltségű arabok feltűnésekor lendült fel ismét mind az orvosi, mind a kozmetikai tudomány. Mohamed előírta, hogy pénteken jól legyen illatósítva a hivő, és csak a Mekkába való zarándokolás előtt kell az illatos olajat lemosni.

A szappanok egyfajtája „sapo germanicus” vagy „sapo gallicus” néven már régen ismeretes volt. Hamufőzetből, kálium- és nátrium-karbonát keverékéből és zsiradékból készült. Ezt azonban nem tekinthetjük azonosnak a mai szappannal, mert készítésének módjában eltérés van. Tulajdonképpen sok szabad zsírt tartalmazó, kisózás nélkül készült kálinátron szappankeverék lehetett. A szappangyártás mai formájában az arabok honosították meg először Európában.

Az arabok legfontosabb kozmetikai szerei közé tartoztak a hajfestők. Alkalmazásuk azonban a mai használattól abban különbözött, hogy nem az öregek megfakult őszülő haját festették, hanem megelőzően alkalmazták már fiatal korban.

A középkorban a kozmetika az arab befolyás hatására tovább fejlődött. Tudományos megalapítói az arab orvosok. Ezek között a leghíresebb Rhazes, aki után harminckét kozmetikai recept maradt, és Avicenna, akinek örökbecsű tudományos művei közül igen sok latinul is megjelent. Az arab materialista tudomány ma is helytálló alaptétele: „a szépség szempontjából döntő jelentőségű az egész szervezet egészséges állapota”

A kereszténység a test ápolásának kultuszát elsöpörte. A régiek testápolását, amelynél a gyakori fürdés és az egészséges lakás fontos szerepet játszott, teljesen elfelejtették. A tisztátalanság következményei az egymás után megújuló, rengeteg emberéletet felemésztő járványok. A kereszténység befolyása alatt élő társadalmakban a testkultúra bűnös, megvetésre méltó cselekedet volt.

A középkorban, Itáliában az araboktól tanult desztilláció alkalmazásával illatos vizeket és parfümöket készítettek, amelyekkel az egész európai piacot ellátták.

A hajfestő szerek közül elsősorban a szőkítőkkel értek el olyan hatásokat, amelyeket ma sem tudunk utánozni. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy kevésbé ismerve az anyagok káros hatását, bátrabban alkalmaztak olyanokat is, amelyeket ma vagy nem merünk a készítményekhez hozzáadni, vagy feldolgozásuk tilos.

A kenőcsök között ismert volt a saját nedvében párolt almából pomádé, amelyet később szegfűszeg, fahéj, uborka, eper stb. kombinációval használtak.

Rendkívül fontos szerepe van ebben a korban a lementum vagy paszta. Poppaeana nevű pasztának is, amely bab, borsó, búza- és rozsliszt keveréke ló- vagy szamártejjel és mézzel. A különféle arctejek mandulával, benzoegyantával mint mosdóvizek igen erős keresletnek örvendtek. A szappan használata is kezdett terjedni, de főleg az előkelőek körében és inkább csak kozmetikai, mint testápoló szerként.

A hajápoláshoz hozzátartozott a fejbőr erősítése is. Erre a célra vörös borban forralt mirha, és csersavtartalmú növények, valamint kén és kőrisbogár szolgáltak.

A fogpornak használt krétát, horzskövet és őrölt datolyamagot már pasztává gyúrták, és mézzel ízesítették.

Szeplők ellen alkalmazták a higanysókat, a bóraxot és a borkövet.

Izzadás ellen borban főzött mirtuszlevelet, birsalmamagot használtak. Ekkor hozták forgalomba, a Kölnbe kivándorolt olasz Farina által gyártott kölnivizet.

Az olasz kozmetikusok és híres illatszerkészítőket követték a franciák. Franciaországban eleinte igen lassan terjedt az illatszerek és kozmetikai cikkek használata. Szép Fülöp udvari orvosának, Guy de Chauliacnak sebészeti művében már kozmetikai tanácsokat találhatunk. Ebben nemcsak általános testápolási utasításokat adott, hanem szőrtelenítőszereket is ajánlott, és egyes szőrszállak végleges kiirtására már azt tanácsolta, hogy a szőrszállak csipesszel való kihúzása után megtüzesített tűt kell bevezetni a szőrtüszőbe Foglalkozott az arcfestékekkel, kenőcsökkel, púderekkel is. Az arc ápolására rizslisztből, mandulakorpából és tejből készült pépet ajánlott éjszakára. Ezt reggel ibolyavízzel vagy korpafőzettel kellett lemosni, majd az arcot vászonruhával letakarni. A haj ápolására szappant és tojássárgáját írt elő, míg a hajhullás ellen bor és ecet keverékében áztatott mirhát és labdanum gyantát ajánlott.

A toalettművészet apró fogásait Franciaországban Medici Katalin vezette be. Neki tulajdonították a szőkére festett haj divatját is. Brantome lovag és író a Vie des Dames Illustres c. művében azt írta róla: „Alakja méltóságteljes volt, megjelenése csodás, arca szép és kellemes, keble gyönyörű fehér és telt, idomai tökéletesek, bőre makulátlan, lába és lábikrája ritka szépségű és a keze soha nem látott szépségű volt”.

Ebből a korból egy pár kozmetikai titok:

- tejjel való mosdás, este tojássárgájával bedörzsölni az arcot és reggel vízzel lemosni, a bőr fehérítésére

- borszesz, összezúzott benzoegyanta, gumiarábikum, szegfűszeg, mósusz, szerecsendió keverékét a fürdővízbe tenni,

 - arcápoló szer: nyírfa nedvét eperrel és mézzel keverni,

- arcvíz: tejszín, édes mandula és ribiszke keveréke.

A szépségápolás óriási lendülettel fejlődik XIV. Lajos korában. Több nevezetes mű marad ebből az időből, amelyek közül a Barbe által kiadott Le perfumeur Francois c. volt a leghíresebb. A híres francia parfümkészítő ipar a kesztyűsök céhéből származott, ugyanis a kozmetikai cikkeket ők gyártották. Ebben az időben tökéletesítették a púdereket is. Természetesen a parókaviselettel a púder és a hajpor fogyasztása is megnövekedett.

XV. Lajos korában használták a legtöbb illatszert és kozmetikai készítményt Franciaországban. Udvarát a „cour parfumée” jelzővel illették. A gyönyörű Ninon de Lenclos eperkrémje, arcteje, pezsgőfürdői világhírűek lettek. Az egyik bőrápoló szere a következőkből állott: fél pint friss tej, negyed unica citromlé, fél unica tiszta borszesz.

Ekkor hódított a szépségtapasz divatja is, amelyet eddig csak a pattanások eltakarására használtak. A szépségtapaszok fekete taftból készültek, eleinte kerek, majd különböző fantasztikus formákban. E divathóbort legjobban Pompadour asszony korában virágzott, amikor néha tíz-tizenöt darabot is felragasztottak. Se, szeri se száma az akkor használt szépségvizeknek, tejeknek, kenőcsöknek. Volt arcfehérítő balzsam, ránc elleni folyadék, szeplővíz. A „mouchoir de Vénus” viasszal bevont szalag volt, amellyel a homlokráncokat simították ki. A szőrtelenítőket nemcsak a nők, de a férfiak is használták. A fehér festéken kívül a kék paszták is az erek hangsúlyozására szolgáltak, de főként a pirosítóknak volt nagy jelentőségük. A piros színnel nemcsak a természetes arcszínt utánozták, hanem annak viselőjét is jellemeznie kellett. Más pirosítót használt az előkelő hölgy, mást a polgári származású nő, mást az udvari dáma és mást a kurtizán.

Az éjszakára alkalmazott szépítőmaszkok is elterjedtek. Olaszországból származtak, ahol a nap erős hatású, és ellene maszkokkal védekeztek. Franciaországban különféle folyadékokkal itatták át, hogy az arcbőrt így felfrissítsék, megifjítsák. Egy olyan maszkrecept: fehér liliomok hagymáit összezúzták, és a kisajtolt léből 70 g-ot ugyanannyi mézzel, 35 g tiszta viasszal erősen összegyúrtak, és ezt kenték az arc ráncos részeire.

Ezek a kozmetikai szerek igen nagy rafinériával és nagy költséggel készültek. Ezt igazolja az a dokumentum, amely szerint Madám Pompadour- XV. Lajos király kedvese- évi félmillió frankot költött kozmetikai szerekre.

A rokokó világ fényűző életmódja mögött azonban messze elmaradt a személyi tisztaság, a test kultusza. A parókás hölgyek és urak suhogó selymekben jártak, de megelégedtek tenyérnyi lavórral, amelynek vizével éppen csak az álmot mosták ki szemükből. Így nem véletlen, hogy ebben a korban virágzott fel az illatósító szerek gyártása, hiszen valamivel el kellett fedni az ápolatlantest-szagot. A tornyos parókák alatt olykor tetvek is tanyáztak. Ma is mutogatják a karcsú, faragott elefántcsont pálcikákat, amelyeket a viszkető fejbőr vakarásához használtak.

A nagyarányú fejlődést egy időre a francia forradalom állította meg. A directórium és az új császárság idejében azonban már megint virágzásnak indult az illatszerek és kozmetikai cikkek gyártása. Egyes korabeli írók, azt állították, hogy Napóleon hitvese, Josephine, bőrének szépségét egy ibolyás tej-szüredéknek köszönhette.

Rousseau és G. Mably ez időben- római példákra hivatkozva- hangsúlyozták a testkultúra fontos szerepét a dolgozó rétegek hazafias nevelésében és egészségük védelmében. A felvilágosultság terjedésével együtt így elterjedt a testápolás és ennek alapja, a tisztálkodás igénye is.

A XVIII. Század hetvenes éveiben a divat ismét a természetesség. Leszoktak a túlzott festésről, a kendőzésről és újra hódított a tiszta víz kultusza. A fürdés általánosabbá vált, sőt az előkelőség körében a kozmetikai szépítőfürdők is divatba jöttek. Ezekhez tejet, mandulatejet, eper- és dinnyelevet, virágszirmot, nővények forrázatát, különféle balzsamokat kevertek.

A XVIII. Század végén aztán fokozatosan száműzték a festékeket, a kendőzőszereket, s helyettük az egyszerű esti mosdásokat ajánlották.

Ezzel egy időben, Angliában is elterjedtek a kozmetikai cikkek. Az úri osztály hölgyei- különösebben az idősebbek- hihetetlen összegeket költöttek kendőzésre. Így tett Lady Hamilton is, aki szépségével és kultúráltságával forró szenvedélyre lobbantotta Nelson admirálist.

A XIX. Század második felében az európai kontinens uralkodó körei is felismerték a testkultúra egészségügyi jelentőségét, és ez újabb lendületet adott a kozmetika fejlődéséhez.

 

Az 1920-as években a néma filmek korában a gyenge képminőség miatt a színészek erős sminket alkalmaztak. Világos alapozót használtak, szemüket erős, sötét színekkel, leginkább feketével és vastag kontúrral emelték ki. A száj sötét és picire festett.

1920 -1930 között a természetesség kap szerepet, divatba jön a szinte fiús alkat, amelyeket a magazinok népszerűsítenek. Elisabeth Arden kifejlesztette a tápláló arckrémeket, tonikot és arclemosókat. Helena Rubenstein napvédő krémet fejleszt ki. Ez jól jött amikor Coco Chanel divatba hozta a napbarnított bőrt.

A 40-es, 50-es, 60-as években nagy hatást gyakorol a smink, hajviselet és öltözék stílusára a "mozi őrület", a filmsztárok másolása kerül előtérbe, amely a nagy kozmetikai cégeket is arra késztette, hogy egyre többféle sminkszert készítsenek. Ez a 70-es, 80-as évekre teljesedett ki, amikor rikító színű (UV árnyalatok) és csillogó festékek kerültek a boltok polcaira.

A 90-es években nagy kampány indul a bőrápolásért. A szappan kimegy a divatból, helyette a tusfürdők, habfürdők, a folyékony szappanok, krémes lemosók és bőrtisztítók kerülnek előtérbe. Számtalan nappali, éjszakai, szemránckrém kerül forgalomba.

Egyre több cég alakult és kezdett bőrápolásra fókuszáló termékeket gyártani, amelyek mindenki számára elérhetőek, beindult az internetes eladás is.

A masszázs jótékony hatásait az ember már ősidők óta ismeri és alkalmazza.

Különösen elterjedt a távol keleti népeknél, például a kínaiak már több mint 3OOO éve alkalmazzák, de egyiptomi, indiai sőt Afrika egyes törzsei is használták és használják a test és a lélek gyógyítására.

Minden élőlénynek, beleértve az embert is, szüksége van méregtelenítésre, s a böjt az egyik legősibb és leghatékonyabb öngyógyítási technika, mivel a böjt növeli a szervezet ellenálló képességét, regenerálja az immunrendszert. De nem csak a test, hanem a szellem és a lélek is megtisztul egy ilyen időszak alkalmával.

Az ókorban a papokat és papnőket böjtöléssel készítették fel az istenségek megközelítésére. A különböző kultúrákban a haragvó istenségeket térítették jobb belátásra ugyanezzel a módszerrel. Bármely vallásról is legyen szó, szinte mindegyikben fontos szerepet kapott és kap ma is a testi-lelki megtisztulás folyamata.

A keresztények karácsony előtt, advent idején, valamint Krisztus feltámadása előtt 40 napig böjtölnek. Léteznek kifejezetten böjti ételek, mint a korpából készült savanyú leves, de általában főleg kenyeret és zöldséget fogyasztanak ebben az időszakban, és ezeket is legtöbb esetben naponta egyszer.

A zsidó vallásúak gyásznapokon, az engesztelés napján, a hosszú napon, vagy a bűnbánat napján böjtölnek. A szigorú szokás alól csak a gyerekek, a betegek és az idősek kapnak felmentést.

Az iszlám hívei a Ramadán ideje alatt tartják a böjtöt. Kora hajnaltól napestig tilos ételt, italt venni magukhoz, tilos dohányozni és szexuális életet élni.

A  vákuumkezelés az ókori Mezopotámiából származó emblémák szerint már i.e. 3000 évvel is ismert volt. A régi görögöknél a köpölyöző harang neves orvosok jelének számított ez is utal annak az időbeli fontosságára. A XIX. századig a módszer világszerte elterjedt és hatásos eljárásként alkalmazták számos betegség kezelésében.

Az ókor nagy orvosainak kezelési módszere az utóbbi néhány évben mintha kezdene újra ismertté és elterjedté válni. Elsősorban a kozmetikai kezelések hatásának javítására fejlesztett ki több cég is ötletes, könnyen kezelhető készüléket, mellyel folyamatos vákuumot lehet fenntartani, illetve a beállítástól függően a szívóhatás ereje akár ritmikusan, pulzálva változhat is. Ennek köszönhetően fokozódik a kezelés hatékonysága, intenzitása, s könnyebb a gyakorlatban történő használata.